Hihetetlen események kavarták föl az életem

Iszonyú lassan csorgott a forgalom a 95-ösön. Washingtonból tartottam hazafelé és éppen azon gondolkodtam, hogy szélesíthetnék ezt az utat akár 20 sávosra is, akkor is ugyanígy beállna a forgalom. Reggel befelé, este kifelé. Így megy ez. Majd aztán azon kezdtem morfondírozni, hogy hol álljak meg kajálni, amikor megcsörrent a telefonom.

Fölvettem. A legnagyobb megdöbbenésemre magyarul szóltak bele, és nem anyám volt az. (Ugyanis egyedül édesanyámmal szoktam magyarul beszélni. Ő még ’56-ban menekült ide, itt ismerte meg apámat és igazából soha nem tanult meg rendesen angolul. Ennek köszönhetem, hogy én viszont megtanultam magyarul és így két nyelvet is tökéletesen beszélek.)

Szóval egy agyondohányzott hang kezdett kérdezősködni a vonal másik végén, hogy én vagyok-e én. Mondtam, hogy igen majd visszakérdeztem, hogy végül is kivel beszélek, honnan tudja a számomat stb. Erre annyi volt a válasz, hogy ezt jelenleg nem áll módjában elmondani, legyen annyi elég, hogy ő A Hang. Így, nagy A-val. Ezt külön hangsúlyozta. Már éppen készültem elküldeni a jó fenébe, amikor közölte, hogy nézzek balra. Kinéztem a kocsi ablakán, és azt hittem rosszul látok. Mellettem egy sötétített üvegű Lexus cammogott, aminek az ablakára valaki egy táblát ragasztott. Ez állt rajta:

Gotcha Ryan!

„Ki vagy te?” – kérdeztem és éreztem, hogy kezd rajtam eluralkodni a pánik. „Mindent a maga idejében” – válaszolta és ezzel a lendülettel le is rakta a telefont. Ugyanebben a pillanatban a mellettem haladó Lexus kivágott a sorból, egyenesen behajtott a restricted sávba és pillanatok alatt eltűnt a szemem elől.

Nem tudtam hová tenni az egészet. Hazaértem és rájöttem, hogy a nagy ijedségben nem álltam meg sehol kajálni, ezért még mindig éhes vagyok. Kinyitottam a hűtőt, és földbe gyökerezett a lábam: a hűtőben is volt egy tábla, ugyanazzal a felirattal, mint az autópályán.

Gotcha Ryan!

Föl sem fogtam az egészet, máris csöngött a telefon. Ezúttal a vezetékes. Szinte már meg sem lepődtem, amikor ugyanaz a rekedtes hang szólt bele.

„Mit akarsz?” – kérdeztem. „Ne ess pánikba” – mondta. Egyre jobban pánikoltam. „A megbízóim szeretnék, ha megtalálnád őket” – folytatta. „Éld az életedet nyitott szemmel, keress, kutass. E-mailban tartjuk majd a kapcsolatot.” Kérdeztem, hogy miféle megbízók ezek, kivel beszélek és mi ez az egész. „A megbízóim, szörnyen befolyásos emberek, az meg, hogy én ki vagyok, teljesen mindegy. Én vagyok A Hang” – jött a kimért válasz.

Kicsit kiborultam. „Befolyásos, mi? Ki a fene küldött? A kormány? Az FBI?” – kérdeztem. Erre a válasz csak egy olyan gúnyos kacagás volt, amilyet még életemben nem hallottam, majd letette.

Teljesen kivoltam, az étvágyam is elment. Feltúrtam az egyik fiókot, mert emlékeztem rá, hogy van benne egy fél doboz cigi. (Évekkel ezelőtt leszoktam, ezzel csak a vendégeimet szoktam kínálni.) Nem találtam. Helyette találtam egy cetlit, egy e-mail címmel. Megfordítottam és a már ismert szöveg volt a hátulján.

Gotcha Ryan!

Ennek bizony a fele sem tréfa. Megtaláltam a cigit is. Rágyújtottam, soha nem esett még ilyen jól. Ültem a konyhában és nem értettem az egészet. Most sem értem még.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.