Summa cum laude

„Befejezte a pénzgyűjtést és várja a pályázókat a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány YouthBank programja. Az egész évben felajánlásokból gyűjtött összeget az OTP bank megduplázta, így az udvarhelyszéki középiskolások most összesen 2700 eurót pályázhatnak meg. […] A minimum háromfős középiskolás csapatok máris jelentkezhetnek pályázataikkal, melyekkel egyenként legfeljebb 1500 lejt igényelhetnek különböző célokra. Fontos, hogy a támogatást olyasvalamire költsék, ami minél több embert, a helyi közösséget érinti, és az sem baj, ha kreatív, újszerű ötletekkel állnak elő a fiatalok. […] A szervezők hangsúlyozták: sem politikai, sem vallási témájú projekteket nem támogatnak, valamint olyan rendezvényeket sem, amely alkohollal, cigarettával vagy kábítószerrel hozható összefüggésbe.”

Az elmúlt hét során elég sokat foglalkoztam a helyi oktatási kultúrával. Mivel korábban élénken vallottam, hogy az iskolázottság kulcskérdés egy ember életében és az oktatás jelentős szerepet tölt be az egyének szocializációját tekintve - azt hiszem - rendelkezésemre állt egy objektív szűrő a téma körüljárásához. A vizsgálódásom másik oka pedig éppen az, hogy a közelmúltam eseményein okulva egyre inkább megalapozottnak tekintem korábbi, merev nézőpontom harmatgyenge érveinek gyökeres elvetését a közoktatással és annak jelentőségével kapcsolatban.

A dolog persze már jó ideje érett bennem, mégis most próbálnám meg a véleményemet körvonalazni az Ön számára is. Nem mellesleg erről a témáról szintén eldiskuráltunk több ízben Vilmos úrral is. Ahogy arra már korábban többször utaltam Önnek, kiindulópontom, hogy ma a Föld szinte valamennyi kultúrájában elfogadott és köztudomású, hogy csak egy életünk van. Ennek az állítólagosan megismételhetetlen, egyszeri létnek pedig jelentős részét, akár több évtizedet is azzal töltünk, hogy „oktatásban és nevelésben” veszünk részt. Iskolába járunk, majd szakmát vagy diplomát szerzünk és később, már dolgozó emberként is gyakran kerülünk szembe az oktatás eszközeivel továbbképzések és specializált tanfolyamok formájában.

Számomra mára ténykérdés, hogy a sokévi tanulás és nevelés során szerzett információk és tapasztalatok legnagyobb részét egyszerűen elfelejtjük. Sőt! A még megmaradt, berögzülő elméleti tudásunk birtokában sem lehetünk képesek a dolgunkat gyakorlati készségek elsajátítása nélkül végezni. Ugyan ki lehetne asztalos, orvos, vagy éppen pedagógus pusztán tanórák és könyvek segítségével? Nyilvánvalóan senki, akit anya szült. Azt kell leszűrnöm, hogy az évtizedekben mérhető, felhalmozódott tananyag ritka esetű, részarányú kivételektől eltekintve semmit (!) sem ér. Remélem ezzel Ön is egyet tud érteni!

A spekulatívabb emberek erre azt mondanák: „Persze, de iskolák nélkül nem tehetnénk szert az általános műveltségre!” Nekem erre az a válaszom, hogy halvány fogalmam sincs arról, hogy mit is tekinthetünk általánosan annak. Egyáltalán hogyan lehet a célja egy élethosszon át tartó agytágításnak a mégoly ködös fogalmú műveltség megteremtése, ahelyett, hogy magára az életre igyekezne felkészíteni mindnyájunkat? Akkor talán az oktatás képes lehetne életképesebbé tenni a következő generációt, pedig mára kezd teljesen világossá válni, hogy az Önök célja ennek éppen az ellenkezője volt. Ha a tananyag létjogosulatlanságát és haszontalanságát be tudjuk látni, akkor viszont semmi sem maradt az oktatásból, csak a nevelés mozzanata. És azt hiszem, kedves Hang, hogy éppen itt lesz a kutya elásva.

Ennek kapcsán tehát ismét visszaköszönnek a Legelsők receptjének alapvető hozzávalói: a mérhetetlen mennyiségű, ám szinte teljesen felesleges tudásbázis kialakítása során leterhelt fiatalok éppen attól lesznek elzárva, amiben ők lehetnének e legjobbak: a józan gondolkodás ajándékától. Mivel az egészből az írás, olvasás és a négy számtani alapművelet elsajátításán felül semmit sem tekinthetek önmagában véve gyümölcsözőnek az ember életére nézve. Meggyőződésem, ha valaki tíz, húsz, esetleg harminc évet töltene a világmegváltás tervével, akkor az illető célját siker koronázná. No, persze erre sincs sok esély, mivel a fenti metódus többek között a tudásvágy írmagját is képes lehet felmorzsolni bárkiben.

Hogy megint ez az ördögkerék? Késő volna meglepődnöd, Atlanta! A pedagógiai nevelés pedig - de hívhatnám inkább idomításnak - ugyanúgy a vak tekintélyek és a hamis ideológiák mezejét alkotja csupán. Vagyis amellett, hogy a megismerés és tudás ellehetetlenítésével hazug módon gátlásokat lop belénk, még csírájában elfojtva a zsenink mindenhatóságának reményét, ez a Legelsők rejtett diktatúrájának egyik garanciája. Ha a tudás nem olyasvalami, amit a saját magunk tapasztalunk meg, akkor csakis olyan ismeretekről beszélhetünk, amit valaki másnak kellett elhinnünk. Valaki más tudása pedig hamis célokat szolgálhat, sőt, azt mondanám: szolgál – ha a Legelsők létezését hajlandó volnék elfogadni Öntől.

Hiszen ha ez igaz volna, akkor csupán Önöknek lehetne tiszta rálátása a féltve őrzött igazságra, miszerint a tanulás arra jó, hogy valamit képesek legyünk megoldani az életben, nem pedig arra, hogy gondolkodni, vagy beszélni tudjunk arról, amit meg kellene oldani. Márpedig erre most tényleg alkalmatlannak tűnik nekem az oktatásnak hívott globális időpazarlás. Ha igazam van, akkor erre – legalább - „jól megtanítottak” mindenkit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.