Prostik helyett

Lehet, hogy győztem? Vagy ha még nem is teljesen, legalább megvalósulni látszik mindaz, amit a csavargásomtól vártam. Akartam az igazán nagy kalandot.  Azt, amelyet már letelepedve, az unokáknak mesélek majd egy karosszékben és ők teljes csodálattal hallgatják akár az ötvenedik alkalommal is. Persze csak remélhetem, hogy lesz hol végleg letelepednem: nagyapám ebben az országban tette, több mint hatvan éve. Muszájból. Gyáva ember volt, de legalább a majdani nagyanyám szóba állt vele.

Két évvel ezelőttig nagyapámon és a sztereotípiákon kívül nem sokat tudtam Brazíliához kapcsolni, anyám nem igen mesélt róla. Ám amikor abban a nyomorult londoni külvárosban elütötte őt az a részeg állat, végleg tudatosult bennem, hogy tényleg nincs hazám. Egész életemben a világot jártuk ketten, városról városra, országról országra, identitás nélkül. Kicsit brazil vagyok, kicsit magyar, egy kicsit német is. Laktam Angliában, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, Ausztriában, Venezuelában, Chilében: sok helyen, de sehol sem eleget. De valahol éreztem, Brazíliát nem lehet kihagyni. Pláne nem egy trombitásnak. Egy amolyan magányos, csavargó utcazenésznek.

Két éve már minden péntek este Juan Carlosnál zenélek és iszom. Több mint eleget. Majd kilépve mindig azon gondolkodom hogy hazafelé, vagy a két háztömbbel arrébb strichelő prostik felé vegyem az irányt. Akkor a prostik felé húzott a nadrágom, tehát a kocsiból kiszálló furcsa alak nem igen illett az esti programomba.  De legalább megkínált piával. És akkor mondott valamit. Valamit, amiért úgy gondolom, talán győztem. Talán meglesz az igazán izgalmas kalandom és nem győz le a céltalanság.  Meg kell keresnem egy szobát. És a szobában tartózkodó igen fontos embereket.

Érdekelte a magyarságom. Tény, van bennem magyar vér, emellett ez a nyelv az anyanyelvem. Anyámmal szinte csak magyarul beszéltünk egymás közt, bárhol a világon. Magyarországon még sohasem jártam ám lehet, ha ennyire fontos ez, elmegyek oda, bár ahogy olvastam, nagy zűrök vannak most ott. Lehet, bedől a gazdaságuk. Csak puccs ne legyen, ahogy a jelenlegi tartózkodási helyemen, és szomszédainál szokás.

Van több mint harminc saját számom. Párat le is kottázok, persze kéne még legalább egy dobos egy harsonás és egy zongorás de ez nem gond ha Juan Carlos azt mondja, benne van: minden második nap felléphetek nála, a saját műsorommal. És így lesz pénzem lelépni. A győzelem felé.

Bár ezek Riói prostik hiányozni fognak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.