Hidegverős macskajaj

Mi történt?
Túl ködös a fejem, főleg ha a tegnap éjjelre gondolok. Azt hittem, ha visszafekszem, majd kitisztulnak a történtek… No, megvan! Ott volt a Sirályban az a vörös csaj. Ha minden igaz meghívott egy italra. Mély benyomást tehettem rá, tekintve, hogy azt tanácsolta ideje lenne hazafelé vennem az irányt. De nem a pultnál láttam először… Naná! Ott állt a járdán. Mikor a Sirályhoz értem épp lefékezett mellette egy taxi. Hja, azok a norvég-kockás harisnyába bújtatott, szívdöglesztő lábak. Na persze errefelé kevesen néznek ki így.

Aztán, mikor később, bent eljátszottam neki, hogy nem is vagyok tök részeg… Mit is mondott? Hogy a franc enné meg, nem emlékszem! Azt gondoltam, hogy biztosan látom még, hiszen ilyen stílussal és ilyen folyékony angollal csakis az egyetemről jöhetett. Az ördögbe, hogy még a neve sem maradt meg! Akkor seperc alatt felkutatnám – már ha tényleg a suliból való.

Igen. Elváltunk, aztán a klozet felé vettem az irányt. Remélem a vöröske nem akart megvárni, mert nem emlékszem, hogy visszamentem volna. Épp a papírtörlővel bíbelődtem, mikor hívott. Ismeretlen szám, ismerős hang. Nem mondanám, hogy túl teátrális volt a fickó, de valamiért mégis rögtön kivert a víz.

„Üdvözlöm Atlanta! Bármit is művel éppen, arra kérem, mielőbb nézze meg a postaládáját!” – közölte, éppen úgy minta csak valami rögzítő beszélne.
„Kösz, hogy felhívtad rá a figyelmem haver, de honnan ismerjük egymást?” – a nyilvánvaló kérdés múló rendeződésre bírta a gondolataimat.
„A Hang vagyok. Ön nem ismer engem, de megbízhat bennem.” Na persze! Épp, mint egy pocok a viperában.
„Ezek szerint akkor csak maga ismer engem. Nem sokan hívnak Atlantának, tudta?” – igyekeztem zavarba hozni a fószert, de azt hiszem, ez gyenge próbálkozás volt. „Igen, jól tudom” – érkezett a higgadt válasz. „Ahogyan azt is, hogy mostanában az álmai kétségbeeséssel és dühvel töltik el…” – ha tudnád, hogy nem is csak mostanában – gondoltam. „… Viszont van itt valami az ön számára, aminek hasznát fogja venni.”

Ahogy kiejtette a száján, valahogy garantáltnak tűnt, amit állít. Felületes átgondolást követően azt kezdtem hinni, hogy ez valami marketing-guru lesz és a pénztárcámat vette célba. „Úgy látszik, mégsem ismer valami jól. Képzelje, éppen semennyi fölösleges pénzem sincsen, magára, akármit is ajánl! Érti?” – ez csak eléggé világos lesz neki. Hosszabb csönd a vonal végén, aztán hozzátette:

„Ismerem Izabellt. Ha rám hallgat, elintézem, hogy beszélhessen vele. Ő sem bánná és…” – mire felvitte a hangsúlyát, közbeszóltam: „Folytassa!” Persze nem fejezte be, inkább helyette diktálni kezdett: „harminchatos trezor, 8648. Nemzeti Bank, Kairó. Ne szalassza el! Használja a kulcsot!” – és megszakította a vonalat. Biztos ekkor írhattam fel a számokat a gyufára, de erre nem is emlékszem…

Izabell. Ez a Hang csóka biztosan hazudott! De ha mégsem? Ha a legkisebb esély is van rá, akkor tudnom kell! De egyelőre úgy tűnik, hazudik. Izabell… Ugyan! Hiszen semmi sem volt a postaládámban. Sem a lépcsőháziban, sem a neten. És azt sem tudom miféle kulcsról beszélt. Mindenesetre a telefonomat bekapcsolva tartom.

Még jó, hogy ma nem dolgozom, mert a laborban ki kellene lőnöm a mobilt. Magammal sem vihetem, csak az öltözőig. A labor! Hiszen ott is van egy zárható postaládám – abban szoktam hagyni a telefont. Jesszumpepi! Gyorsan az egyetemre. Negyed hat van, még ott kell lennie valakinek! Hol lehet az a francos belépőkártya már megint? … Rossz álmok. Izabell…
Mi van, ha mégis igazat mondott?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.