Halál célja: ismeretlen

A szenilis, bár nem mellesleg amúgy nagyon kedves, kelekótya öregembertől, hosszú éveken keresztül nem tudtam tovább aludni, mint hajnali öt óra. Fogta magát és többnyire pirkadat előtt, a szemközti ház alsó, öt lépcsőfokának tetejéről kirángatta a kukákat, hatalmas robajjal, tetőzve azzal, hogy állandóan énekelt, de adottságaiból eredően csakis a saját maga szórakoztatására tehette mindezt. Majd napról-napra elmaradt az éneklés, mert ugye nyaktól elválasztott fejjel, kimondottan nehéz mindezt megoldani.

Rio azon részén ahol laktam, nem volt mindennapos az ilyesmi, de csak annyira, hogy a hír hallatán a legtöbben álságosan elcsodálkoztak, majd a munkájuk végeztével rohantak a közeli kocsmába, továbbszőni mindazt, amivel a rendőrség sem volt még feltétlenül tisztában. Legalább volt kísérő a pia mellé.

Nem tudom éppen ezért, hogy mi az igazság. (Amúgy sem tudtam volna meg, egészen bizonyosan.) A legtöbben úgy vélték, hogy lelkes fiatalként, segítette a náci háborús menekülteket. Azt, hogy gyilkosai miért nem tették meg vele mindezt hosszú évekkel ezelőtt, nem tudom. Az azonban akkor is szöget ütött a fejemben, hogy mi lett volna, ha nem leordítom az ablakomból - rosszabb napjaimon üvegeket hajigáltam volna felé -, hanem szépen lesétálok és szóba állok vele. Lehet, olyan történeteket tudhattam volna meg az öregtől, amiért egy MOSSAD ügynök, fél farkát és fele országát odaadta volna nekem. ( Nem mintha kellene bármelyik is. Emellett az is lehet persze, hogy nekem is érzékeny búcsút kellett volna vennem, a szépséges kobakomtól. )

Persze ha teljesen megalapozatlanul, de mégis feltételezem, hogy valami hasonló az igazság, akkor biztosan mindennek így kellett, terv szerint történnie. Elképzelni sem tudom azt a politikai játékot, ami egy ilyen akció engedélyezése mögött állhat. Azaz én el tudom képzelni.

Esetleg halljuk a hírekben, hogy két, eddig kifejezetten rideg viszonyban lévő ország közül az egyik, „hirtelen” engedékenyebb lesz a másikkal, aki feltehetően a dominánsabb. (Ha nem is önerőből, de vannak lelkes támogatói.) Ugye senki sem hiszi el, hogy azért történt ez a diplomáciai kaffantás, mert az aktuális vezér-elnök-duce-führer, álló bránerrel kelt ki az ágyból és még a nap is káprázatosan sütött az éppen aktuális, fantasztikus reggelen?

 „A politika érdekes, mint a háború és olyan veszélyes. Ám a háborúban egyszer ölnek meg, amíg a politikában újra és újra megtörténik.” Hallottam valami sci-fi filmben ezt a mondatot, ami az egyetlen dolog volt tulajdonképpen benne, ami megragadott. Persze az már nincs benne a nagy „bölcsességben”, hogy a politikában - illetve mögött - vannak olyan szereplők, akik csak egyszer képesek meghalni. Mondjuk éppen egy szenilis öregember.

A média pedig harsogja, hogy javul a két ország viszonya: a nép pedig fújja a papírtrombitáját és örömittasan újabb pezsgőt bont, vagy egy másik országban, pörköltszaftos atlétában, unottan kinyitnak egy sört, majd átkapcsolnak egy hülye vetélkedőre.

Szóval kéne nekem egy volt KGB ügynök.

Tudom, ez nem így megy, de Orosz Anyácskában a hírek hallatán bármit megcsinálhatsz, csak legyen elég pénzed.

Nekem nem James Bond ruszki megfelelője kellene, hanem egy nyugdíjas otthonban, dáliákat nevelgető, szükségből gumibugyiban kúszó-mászó aggastyán. A lényeg, hogy találjak olyan stabil pontot, akitől elindulhatok.

Következő levelemben írok a városnézésünkről és a komikus történetecskénkről, melyet egy taxistól „szenvedtünk” el. Tudom, tűkön ülve várja. Érje be most ennyivel, nincs túl jó kedvem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.