Álom, utazás.

„.. És felszólította az Emberjogi Tanács Damaszkuszt a lakossággal szembeni kiterjedt és módszeres jogsértések beszüntetésére. Közben a rezsim az utolsó rohamra indul a lázadók ellen.” Mostanra 100 halott? Nem is olyan sok. Hogy naponta? Az már több. És mennyi lesz, mikor elég lesz? Talán erről tudna ezt-azt ő is… a Hang.

Rájöttem, hogy valamiben mégiscsak különböznek a Közel-Keleti lázongások azoktól, amiket Európáról láttam. Új értelmet nyert számomra a szolidaritás fogalma. Tényleg más, ha a „kelet” támogat egy civilmészárlást. Az ENSZ pedig most sem rúgott labdába. Ugyan ha valakinek csak egy lába van, nem érdemes rugdosódásba kezdenie.

Nem tartozik ide, de volt egy álmom. Egy hétköznapi kép, ahogy átsétálok a forgalmas utcák során és erősen fúj a szél. Ahogy fejemet leszegve menetelek, a szálló homok megperdül a gallérom körül, és a képemben köt ki. Égnek a szemeim, de még látom az utat, szóval beletörődök az ocsmány időjárásba. Nem tudom hová tartok, de egyre érzem: közeledem oda. Aztán lassan, szinte suttyomban csillapodik a szél. Először csak a mozdulat hiánya tűnik fel, amivel félpercenként dörzsöltem kifelé orromból-szememből a ragacsos homokot.

„Mindjárt el is ül.” – gondolom magamban és egy percre valahogy belefelejtkezem abba, hogy csak álmodom. Tényleg, ugyan csak egyetlen percre, de minden valóságosnak, békésnek tűnt. Pont olyannak, mint otthon. Aztán mindennek elillan a varázsa, mert valami olyasmi következik, ami még mélyebben képes a hatalmába keríteni. Ismeri azt a képet, mikor valaki mellettünk éppen léggömböt fúj fel? Csak egy lufi, de ahogy egyre dagad, kezdi sejteni: sokáig már nem bírhatja az anyag. Álmomban engem ugyanez az érzés töltött el. Oktalan félelem, akár a sötéttől való. Egy utolsó lélegzet és teli tüdőből fújhatom. Hogy aztán mi lesz?

No, álmomban ez nem derült ki, mert a vekker – bátorításul – elhívta az ébredést. Szó szerint meglepődtem mikor felocsúdtam, hogy miként szakadtam el otthonról, pedig ez ritkán fordul elő nálam. Persze véletlenül éppen hasznos volt felkelni, mert Rheka válasza megérkezett az éjjel. Azt írta sejti mi szerepel a képen, bár ezt a két férfit ő sem látta még. Olvastam, hogy éppen otthon van, Barajon. Nem időzik sokat – nem mintha ez szokása lenne – de van pár napja, hogy utánajárjon, ha tényleg fontos. Nagyon segítőkésznek látszott, egy kicsit meg is lepve. A leveléből nem derült ki, hogy pontosan mire is gondol ezzel kapcsolatban, bár elnézve, ahogy a kérésemet megfogalmaztam ez nem is csoda. Kérte, írjak, ha van valami.

Én mégsem fogok írni. Pedig valami nagyon is lesz. Mikor elolvastam az e-mailjét, és újra eszembe ötlöttek az álmom friss emlékei, elhatároztam, hogy nem maradok tovább ott. Néhány óra múlva én is Barajon leszek és beszívhatom az este friss levegőjét. Borzasztóan várom, hogy a duzzasztónál állhassak. Ha van valami, akkor a hőség biztos nem fog majd hiányozni otthon.

A kutatásvezető talán túlzottan készséges is volt, mikor közöltem, hogy haza kell térnem. Tegnapelőtt elhoztam a cuccom a laborból és másnap felmarkoltam farzsebnyi vagyonomat is – egy rövid ideig így is elleszek. A szerelmem eltűnt, börtönbe zártak és feldúlták a bérlakásom, viszont a bankszámlámhoz nem nyúltak. Továbbra is csak fürkészem ennek az egésznek a céljait, de azt rég nem feltételezem, hogy talán ennyivel véget is ért.
Remélem Rheka ma este is valami különlegességet dob össze!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.