Kilátástalanság és székelyek határán

„Az amerikaiak 53 százaléka még akkor is a háborút választaná, ha az az üzemanyagárak emelkedéséhez vezetne. A felmérés szerint a megkérdezettek 56 százaléka támogatná, hogy az Egyesült Államok sújtson le Iránra, ha bebizonyosodna, hogy az iszlám köztársaság nukleáris programjának célja az atomfegyver előállítása. Az amerikaiak 39 százaléka ellenzi a katonai csapást.” Tudom, mire gondol. Nekem is rögtön beugrott az ex-miniszterelnök, Winston öröklétű mondása. Mindazonáltal algebrából nem voltam felmentve és a 39 nem is tűnik annyira alacsony számnak az 53 ellenében. De hogy az olajárak hol találkoznak a háború támogatásával? A jenkiknek ez kifordítva is hordható, mint a szerencsegatya.

Hogy mindez mitől ilyen érdekes számomra? Lehet, hogy azt hiszi, nincs sok okom rá, de a hazám nekem is a legfontosabb hely a világon. Már most sem fogadhatnak be akárkit Iránból az otthoniak. Ön belegondolt mekkora jelentősége van, ha egy nemzet saját katonai erejét is latba vetve tartja a népét országhatárain innen? Azt hiszem, az első szabály immár világos számomra: nagy erőkkel terrorizálj, teremts káoszt! Bár, ha ez a válasz, akkor ebből túl sok kérdés már nem is következne. A kulcs – privus sententia – mégiscsak az indítékban lesz. Fő a motiváció – ezt bizonyára Ön is alátámasztaná (?).

Nem mondom, utaztam már kényelmesebb vagonban is. Ez a harmadosztály felnőtt a címéhez. No, mondjuk ilyen olcsón sem sikerült az utóbbi időben – ez tartja bennem a tudatot, miszerint ez még mindig a balkán lesz. A bolgár partok mentén láthattam egy szemétfesztivált. Úgy tudtam, ilyesmi csak Kalkuttában fordul elő hétköznapokon. Nyilván abszurd a gondolat, de ha még nem látott volna ilyet, egyszer legyen részese!

Rheka nagyon nyitott és szívélyes, igyekszik önteni belém a lelket. Bár igyekeztem a közelmúltam lehangolóbb tapasztalatait eltitkolni előle, mégsem fogadta pártatlan odaadással az újbóli felbukkanásomat. Látom rajta, hogy segíteni fog mindenben, de már távol állok attól a férfitől, aki egyszer talán voltam számára. A határátkelést követően zavaró útitársammá szegődött egy amolyan hontalan csavargó. Nem igazán kísért, inkább csak akarva-akaratlan megjelent mindenhol. És mocsok részeg volt. És a semmiről beszélt hosszú perceken át, amikor csak szót emelt. Szerinte az embernek – ha muszáj – azért kell életben maradnia, mert ha képes adni valamit a többieknek életében, azt sokszorosan visszakapja. Már gondolom akkor, ha még mellé elég becsületes is. Ez biztosan tévedés!

Maga mit gondol erről? Én mitől maradnék életben, hiszen azt sem tudom hová tartok. Tudom, tudom. Egyelőre Kolozsvárra – addig kísér el Rheka. Vajon a következő állomás rejt valódi választ, vagy rám is csak az vár, mint azokra a csóró menekültekre a török határon?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.